Vállalkozásunkat 2003-ban alapítottuk, melynek fő profilja a kutyatenyésztés és kutya export volt. Ennek köszönhetően több mint egy évtizeden keresztül rendszeres használói voltunk különböző gyártók kisállat mikrochipjeinek és műanyag kutya szállító boxainak, ez alatt az időszak alatt nagy tapasztalatra tettünk szert. Egy rendelet alapján 2013. január 1-től kötelezővé tették minden 4 hónap feletti kutya mikrochipezését Magyarországon. Ekkor fogalmazódott meg bennünk az első gondolat, hogy kisállat mikrochipet forgalmazzunk.

Az első lépéseket 2014 januárjában tettük meg, a kínai gyártó megkeresésével. Majd februárban megalapítottuk a „HUN-Chip” nevezetű mikrochipünket, amely sikeresen megkapta Magyarországon a forgalmazási engedélyt, és azóta is évről évre megsokszorozzuk az eladását, a rengeteg vevői elégedettségnek köszönhetően.  

Szintén 2014-ben egy piaci résnek köszönhetően elkezdtük Kinából a HUN-Cage nevezetű kutyaszállító boxokat importálni kezdetben saját, majd később kereskedelmi céllal..A piaci igényeket szerettük volna minél jobban kielégíteni, így a nagyobb megfelelés érdekében 2015-ben a SKUDO márkájú olasz kutyaszállító boxoknak a gyártójától megkaptuk a kizárólagos forgalmazási jogot. Így alakult ki a vállalkozásunknál a HUN-Chip és a HUN-Cage prémium minőségű termékeinek kis-és nagykereskedelme.


*